2010. szeptember 30., csütörtök

Így kezdődött...

Mostanában szinte mindenki ugyanazt a kérdést szegezi nekem:
" Mi visz rá egy pasit a gyöngyfűzésre???"
Nos, mint ahogyan az lenni szokott, egy férfiember megbuggyanása mögött általában vagy az alkohol, vagy egy nő áll.
Velem sem volt ez másképp. Egy szép napon a párommal megismerkedtem, idővel ő az eszemet vette el, én meg őt.:-)
Na de kezdjük az elején: minden a hulahopp karikával kezdődött. Az ugyanis könnyű volt és üres. Valamivel meg kellett tölteni. Mivel Móninak gyerekkorából még maradt néhány kis dobozba gyöngy, ezért kézenfekvő volt a megoldás. Jó jó, tudom. Az érzékenyebb lelki világú alkotó művészek most alighanem felszisszentek. Jogos.
Szerencsére nem sokáig dekkoltak a gyöngyök a méltatlan helyen. A páromnak egyszer nosztalgiázáshoz volt kedve: kikotorta a hulahopp karikából a gyöngyöket, kiválogatta és hozzáfogott egy gyöngyhurkához.
Szegénykém alighanem akkor kapta meg a 'gyöngyitisz' nevű hobbivírust. Nekem természetesen fogalmam sem volt efféle ragály létezéséről, így azt sem tudtam, hogy látás útján terjed.  Én pedig (balga módon) elkezdtem nézni a 'művésznőmet', és csodálattal töltött el ahogyan a pici gyöngyökből jópofa kis hurka-forma lesz. Alighanem ekkor 'fertőződtem' meg én is. Ahelyett, hogy elkezdtem volna olvasni, filmet nézni, inkább úgy döntöttem, hogy ezt (már csak poénból is) nekem is meg kell próbálni. Megpróbáltam. Kis idő múlva már egész jól ment. Innen már nem volt megállás: rákattantunk a netre és mintákat kerestünk. Találtunk is dögivel!

Ez a kulcstartó ebből az időből való.
De nem értem be ennyivel. Úgy döntöttem, magasabbra teszem a lécet.
Találtam egy gyöngygallér mintát, ami mintha csak kérlelt volna: -Fűzz meg! Most!
Engedtem neki. Különben is úgy szól a mondás, hogy amit ma megfűzhetsz, ne halaszd holnapra.
Ennek lettek az eredményei a következő alkotások:



Ezeket már mostanában csináltam:



És azóta sincs megállás...