2010. december 16., csütörtök

Nem én voltam!

 Nos ez az a pont, ahol én már nem rúghatok labdába. Ezeket a nyakékeket a párom követte el és úgy gondoltam, biztos ami biztos, ide is felteszem. Igaz a készítője szabadkozik, hogy gagyik lettek, pedig akinek van szeme és szépérzéke, azt nem könnyű meggyőzni erről.
Talán csak némi bátorításra van szüksége a szentemnek, hogy bátran engedje szabadjára a fantáziáját!
 Amikor én is elkezdek fűzni ezt-azt, rá kell jönnöm, hogy legfeljebb arra futja tőlem, hogy a lába nyomába érjek. VISZONT, mentségemre szolgáljon, hogy a fúrás-faragás, barkácsolás terén sokkal inkább otthon vagyok.
Belegondolva ez így van rendjén: ami belőlem hiányzik, az meg van benne és fordítva. Kiegészítjük egymást, mint borsó meg a héja...



Tudtad?
Az amerikai filmekben feltűnő telefonszámok mindig 555-el kezdődnek. Ilyen kezdetű telefonszámokat a valóságban nem használnak, így elkerülik a lelkes telefonálók békés polgárokra szabadítását.

2010. december 5., vasárnap

Megszületett! Úgy hívják: Galilee - Zoli módra

Nos, ezen ügyködtem már egy ideje. Igaz, ette a kását, teklát, mint szomszéd macskája a Whiskast, meg aztán van benne vagy 8 méter cérna, de egy igényes alkotásnál nem szabad fukarkodni a hozzávalókkal! Úgy gondolom megérte bajlódni vele. Egész pofás lett. Szerintem...



Őt nem a neten találtam, hanem a konyhában - kb. 5 évvel ezelőtt. Szerencsére már nem sok mogyorókrém volt a kis műanyag vödörben; ezért lehet (nagyjából) felismerni: ő Timi, a nagyobbik lányom - akcióban!

2010. december 4., szombat

Ez lesz a következő - vagy mégsem?

Nem, nem hibbantam meg. Az általam kiszemelt gyöngygallér szép és jó, csak a mintája és a kép nincs igazán szinkronban. Éppen ezért úgy gondoltam tovább módosítom az eredeti mintát a saját elképzelésem szerint. Félig már elkészült, és nagyjából még elégedett is vagyok az eredménnyel..

Azért az alap mintát és a képet felteszem, hátha csak öregszem és azért nem látom a hasonlóságot...


Az észrevétel jogos, Jutka, köszönöm szépen. Igazság szerint ez a gyöngygallér több változatban is  elkészíthető. Jómagam egy újabbal gazdagítom a változatokat, némi teklával dúsítva!
 
Tudtad?

A reggeli almaevés éberebbé teszi az embereket, mint a koffein.
( és még függőséget sem okoz...)

2010. november 19., péntek

Elkészült

Végre megszületett a legújabb remekmű. Igaz, már a fotózásnál vettem észre egy hibát benne, de mentségemre szolgáljon, hogy csak az nem hibázik, aki nem csinál semmit..



  Egy érdekesség:

 A Coca-Cola koncentrátumot (amelynek hígitásával készül az üdítőital) szállító tartálykocsikat "Erősen maró anyag" felirattal látják el. A Sprite üdítőital koncentrátumát szállító tartálykocsit a maró anyagra figyelmeztető tábla mellett még "Tűzveszélyes" jelzéssel is el kell látni.

 Mi meg csak isszuk gyanútlanul...

2010. november 17., szerda

Ezen ügyködöm mostanában - Jericho

A most bemutatott minta felkeltette az érdeklődésem, úgyhogy már hozzá is fogtam.
Igyekeztem úgy megválasztani a színeket, hogy a fő motívum jól kijöjjön belőle.
Az első 15cm-ből azt gyanítom, hogy ezt sikerült is eltalálnom.
Már csak csinálni kell, ami nem könnyű, mivel munka után már nem sok energia marad rá.
Mostanában este 8 körül már simán megy az ülve elalvás a tv előtt, méghozzá úgy, hogy a két lurkó visongva kergetőzik körülöttem, rajtam... 9 óra után akár fél lábon ugrálva is képes volnék elaludni, bár ezt még nem próbáltam.
Szóval azért bízom benne, hogy hét végére azért elkészülök a legújabb szerzeményemmel...


Egy tuti tipp fogyókúrához:
 
  A zeller negatív mennyiségű kalóriát tartalmaz; több energiát éget el evés közben az, aki megeszi, mint amennyi energiát tartalmaz a zeller maga!

2010. november 11., csütörtök

Két alkotás között...

Jobb, mint az eredeti!

Hát igen: ezek vagyunk mi...

Ezek meg mindenbe belekötnek (még a betonba is).


2010. október 30., szombat

Kostroma

Elkészült a legújabb remekművem. Viszonylag jól sikerült, bár az eredetin a minta jobban dominál.
Próbáltam más színekkel is dolgozni, hogy ne legyenek az alkotásaim egyhangúak, sablonosak.
Szóval ilyen lett...

És itt a minta is, ha valaki szeretne más színeket is tesztelni ezen a gyöngygalléron..



1918-ban olyan hideg tél volt, hogy az egész Niagara vízesés megfagyott. 
(És még mi panaszkodunk télen...)


Úgy tűnik a tej 'termelője' nem ette a füvet, hanem szívta???